Falusi turizmus – itt a vége?

Kérjük, értékeld ezt a bejegyzést!

 

falusi turizmusHa szeretnél olyan egy természethez közeli helyen nyaralni és örülnél annak, ha meghitt, baráti kapcsolatot alakíthatnál ki a vendéglátóiddal, akkor a falusi turizmus a neked való megoldás.

 

 

 

Gondoltad volna, hogy a falusi turizmus kisebb-nagyobb megszakításokkal több évtizedes múltra tekint vissza Magyarországon?

Kialakulásához nagymértékben hozzájárult az, hogy az I. Világháború után olyan turisztikailag jelentős területeket veszített el hazánk, mint a tengerpartja, vagy éppen Erdély.

Az 1929-33-as világválság ellenére a gazdaság ezen ágazata jelentős fejlődést tudott felmutatni. 1936-ban országos szinten már 258 községben fogadtak vendégeket.

Növekedését elősegítette az is, hogy a nagy mértékű ipari fejlődés a munkaerőt a városokba vonzotta. Emiatt több helyen is üres épületek maradtak a távozók után. Sokszor ezeket a házakat alakították át a helyiek, hogy megfelelővé váljanak a vendégek fogadására.

Érdekes, hogy amíg az I. Világháború elősegítette a falusi turizmus kialakulását hazánkban, addig a II. Világháború sajnos több generáció fejéből is kitörölte ennek a nyaralási formának még az emlékét is.

 

Az országunk különböző helyein megfigyelhető népviseletek szemet gyönyörködtető látványt nyújtanak.

A falusi turizmus hagyományaink, gyökereink ismeretén, és tiszteletén alapszik.

 

A rendszerváltás hozta meg ezen a téren is a változást, hiszen a falusi turizmus az 1980-90-es években kezdett el újból megerősödni.

A városi ember vágyakozása a természet iránt még nem indokolná ennek az ágazatnak a sikerét.Akkor mégis mi lehet az oka ezen iparág fejlődésének…

 

Mi a falusi turizmus fő vonzereje?

  • A falusi turizmus szállásadói rájöttek arra, hogy a nyaralás ideje alatt a vendégek számára programot kell ajánlani, hiszen nem azért mennek oda, hogy idejük nagy részét a négy fal között töltsék.
  • A látogatók számára kidolgozott programok helyi szinten komoly összefogásra késztetik a lakosokat. Természetes, hogy egyetlen ember nem tudja az összes feladatot ellátni, de a közösség együtt már képes olyan környezetet létrehozni, ami visszatérésre ösztönzi a vendégeket.
  • A falusi turizmus célja, hogy olyan élményeket, üdülési lehetőségeket nyújtson a városi emberek számára, amit máshol nem kaphatnának meg.
  • A kis települések a maguk természetes csendjével és nyugalmával, olyan plusz energiákat tudnak adni a feltöltődni vágyó emberek számára, ami egyedülállóvá varázsolja ezeket a szállásokat.
  • A falusi turizmusnak még szem előtt kell tartania a hagyományőrzést is, amit a vendégek számára érezhetővé, és megismerhetővé kell tennie.

 

Valóban itt lenne a vége?

Sajnos, a 2009-es adótörvények változása nyomán – amikor megszüntették a falusi vendéglátók adómentességét – sok szállásadó véglegesen abbahagyta ezt a vállalkozási formát. Szerencsére ma már vannak olyan kezdeményezések, amik elősegíthetik ennek az iparágnak a fejlődését, mint például a Szép Kártya bevezetése.

Az igény megvan rá, hiszen jelenleg a falusi turizmus jelenti a megfizethető nyaralási lehetőséget sok család számára. A legnépszerűbb régió Észak-Magyarország, Dél-Dunántúl, a Tisza-tó és az Őrség. Ugyanakkor még mindig vannak olyan részei országunknak, ahol a falusi vendéglátás nem igazán terjedt el.

 
 

Érdekes volt? Hasznosnak találtad?

Akkor iratkozz fel a hírlevelünkre az oldal tetején lévő zöld dobozban, hogy hétről hétre értesíthessünk az egészséges táplálkozással és környezetbarát életmóddal kapcsolatos információkról, hírekről, eseményekről.

 

1 hozzászólás az alábbi bejegyzéshez: Falusi turizmus – itt a vége?

  1. Mischinger Edit szerint:

    heppy!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Read previous post:
Öko-Tudatosság Fesztivál

  Hallottál már az Öko-Tudatosság Fesztiválról? Javaslom, hogy tedd magad szabaddá május 28-án, és gyere el a budapesti Lurdy Házba,...

Close