Lezárult a Klímabarát Háztartás Program

 

Egy hónap alatt több mint egymilliárd forint értékű energiatakarékos háztartási gépre pályáztak az időskorúakat, nagycsaládosokat, a fogyatékkal élőket és a regisztrált munkanélkülieket segítő alapítványok és egyesületek.

 
 

A Zöld Beruházási Rendszer részeként a környezetvédelmi tárca a Klímabarát Otthon és az Izzócsere Program után március 23-án hirdette meg a Klímabarát Háztartás Programot, melynek keretében a rászorulók energiafaló hűtő- és mosógépeket cserélhetnek energiatakarékosra.
Az eddig benyújtott pályázatok elérték a meghirdetett 1 milliárdos keretösszeget, ezért a tárca felfüggesztette a pályázatot és folyamatosan végzi azok elbírálását. A gépcserével háztartásonként akár évi 15 ezer forintot lehet megspórolni a rezsiköltségből.
A program sikerét jelzi, hogy eddig több mint 16 ezer háztartási gép cseréjére nyújtottak be több mint 270 pályázatot a rászorulókat támogató szervezetek.– olvasható a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium honlapján.

Ahogy erről már korábban is beszámoltunk:

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium korszerű és energiahatékony háztartási gépek beszerzéséhez gépenként 60-70 ezer forintos támogatást nyújt az időskorúakat, nagycsaládosokat, a fogyatékkal élőket és a regisztrált munkanélkülieket segítő alapítványok és egyesületek számára.

Utána jártam, hogy hogy is működik mindez a gyakorlatban, a megjelölt körbe tartozók hogy tudnak élni ezzel a lehetőséggel:

Első telefonom közvetlenül a pályázatot kiíró minisztériumhoz vezetett, ahol tájékoztattak arról, hogy a program pár napja lezárult, az alapítványok a mosógép- és hűtőgépcserét igénylő háztartások adatainak megadásával nyújtották be a pályázatokat, így abban részt venni már nem lehet. Amikor rákérdeztem, hogy konkrétan milyen alapítványok adtak be pályázatot, azt nem tudták megmondani nekem, de javasolták, hogy mindenképpen derítsem ki, így a legközelebbi pályázatnál már időben benyújthatom az igényemet hozzájuk.

Ezután kétórás telefonos megkeresés következett. Leírhatnám, hogy kiket kerestem meg, de ennek a bejegyzésnek nem ez a célja. A lényeg, hogy egyik helyről a másikra irányítottak, mindenki nagyon megértő volt, de konkrét választ senkitől nem kaptam.

Abban egyöntetű volt a vélemény, hogy a Nagycsaládosok Országos Szövetsége (NOE) tájékoztatta a tagjait (ennek eredményeképpen 2 nap alatt betelt a pályázható helyek száma náluk – velük is beszéltem), de hogy a fogyatékkal élők, a munkanélküliek és az időskorúak hogy jutottak ehhez az információhoz, azt nem tudták megmondani.

  • Vajon kinek az érdeke, hogy olyan pályázatok kerüljenek kiírásra, amiről a támogatni kívánt célcsoport nem kap megfelelő értesítést, ill. csak egy konkrét csoport kap tájékoztatást (NOE)?
  • Miért nem lehet rátalálni a munkanélkülieket vagy a nyugdíjasokat támogató alapítványokra?
  • A Munkaügyi Központokban, Családsegítő Központokban miért nem található erre vonatkozó tájékoztató anyag?

Remélhetőleg, a Minisztérium honlapjára felkerülnek majd a nyertes alapítványok elérhetőségei, így egy újabb pályázatkiírás esetén rögtön fel lehet őket keresni. Amint ez megtörténik, ígérem felteszem erre az oldalra.

Kapcsolódó bejegyzések:
Folytatódik a Klímabarát Otthon Program
Magyarország az elsők között
Klímabarát Háztartás Program
Újabb izzócsere Program

 
 

Érdekes volt? Hasznosnak találtad?

Akkor iratkozz fel a hírlevelünkre az oldal tetején lévő zöld dobozban, hogy hétről hétre értesíthessünk az egészséges táplálkozással és környezetbarát életmóddal kapcsolatos információkról, hírekről, eseményekről.

 

Szólj hozzá!

64 − 55 =