Pro Lecsó Bevásárló Közösség (Miskolc)

 
A Pro Lecsó miskolci kezdeményezés a közösség alapú mezőgazdálkodás szellemében jött létre azon céllal, hogy támogassa a hátrányos helyzetű vidéki emberek megélhetését és vegyszermentes gazdasági termelést valósítson meg. A zöldségközösség tagjai hejőszalontai termelők terményeit kapják meg minden héten, zöldségdobozban.

A Pro Lecsó Bevásárló Közösség egy olyan gazdasági modellt dolgozott ki, ami az élelmiszer helyi szintű elosztását helyezi előtérbe. Emellett elősegíti azt, hogy a termelő közvetlenül a fogyasztóhoz tudja eljuttatni a friss biotermékeit. Így kiküszöbölhetők a felesleges elemek ebből a rendszerből és ez mindenkinek előnyére válik.

A tagok segítséget kapnak abban, hogy az évszakhoz megfelelő egészséges táplálkozást elsajátíthassák, illetve receptekkel és tartósítási ötletekkel is megismerkedhetnek. Emellett részesei lehetnek egy termelői közösség fenntartásának is.

A zöldségkosarakat heti rendszerességgel kapják kézhez. Ezek természetesen szezonális jellegű ízletes terményeket takarnak. A csomagok 2 illetve 4 személy számára nyújtanak elegendő élelmet. Igény esetén azonban baba méretű adagok megrendelésére is van lehetőség.
A tagok a teljes szezonra írnak alá megállapodást a Pro Lecsó vezetővel. Ennek köszönhetően a gazdaság zavartalanul tud működni egész évben.

A miskolci Pro Lecsó közösségbe a felvétel folyamatos, szeretettel várják jelentkezésedet weboldalukon!

 

Pro Lecsó Bevásárló Közösség

 

Elérhetőségek: >>>

 

Szólj hozzá!

27 − = 20