Szágyi Vendégház

Szágyi Vendégház
Kérjük, értékeld ezt a bejegyzést!

 

A Szágyi Vendégház Baranya megyében Szágy településen található. Csendes, nyugodt környezet fogadja az ide érkezőket. A Szágyi Vendégház a falu első háza, így a birtokot körülölelő erdő nyugtató, pihentető hatása még inkább érződik. A szállásról gyönyörű kilátás nyílik a környékre.

 

Csendes, nyugodt helyen várja vendégeit a Szágyi Vendégház

A Szágyi Vendégház a falu szélén, erdővel körülvett területen fekszik.

 

Az udvaron a gépkocsival érkező vendégek parkolhatnak, és a gyerekek a kialakított játszótéren szórakozhatnak. Grillezési és tűzgyújtási lehetőség is adott. Az udvaron 20 fő számára fedett konyhasarok található. A Szágyi Vendégház közelében, 1800 m-re helyezkedik el a Szent István forrás, amit gyalog, de kerékpárral is könnyedén meg lehet közelíteni. Igény esetén 2 felnőtt, és egy gyerek kerékpárt biztosítani tudnak a házigazdák.

A Szágyi Vendégház közelében fekszik Szigetvár. Itt jártunkkor érdemes megtekinteni a méltán híres Szigetvári várat, ahol több kiállítást is megtekinthetünk.  A Zrínyi Miklós múzeum szintén itt várja a vendégeit. Török ház, Dzsámi, Vígadó és még számtalan emlék őrzi a történelem korszakait. Érdemes felkeresni a Magyar-Török Barátság parkot is. Fontos nevezetesség még a Szigetvári Gyógyfürdő, ahol kiváló minőségű gyógyhatású vízben pihenhetnek a turisták.

A Szágyi Vendégház karnyújtásnyi távolságra helyezkedik el Kaposvártól is. A belvárosban található terrárium, ami már állatkerti minősítést is kapott, helyet ad érdekes, ritka, és egzotikus hüllőknek, amivel a vendégek megismerkedhetnek.

A szintén közeli megyeszékhelyen, Pécsen az év nagy részében különböző fesztiválok és kulturális programok várják az ide látogatókat.

 

Elérhetőségek >>>

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.