Katica Vendégház

 

A Katica Vendégház Dunafalván a Duna szomszédságában található. A Duna part és a helyi strand megközelítőleg egy 5 perces sétára, körülbelül 500 m-re fekszik. Az udvaron gyermekek számára játszótér áll rendelkezésre. A parkolás szintén megoldható ugyanitt. Grillezési, tűzgyújtási lehetőség a szálláson megoldott. Az ide érkezőknek, viszont élelemről gondoskodniuk kell, mert azt nem lehet igényelni.

 

Változatos programokkal vár a Katica Vendégház.
A Katica Vendégház magas minőségű nyári kézműves táborokkal várja a gyerekeket.

 

A Katica Vendégház minden évben 2-3 héten keresztül kézműves táborokat szervez iskolás csoportoknak. ilyenkor a gyermekek a sok manuális program eredményeként nem csak a kézügyességük fejlődik, de érezhetően javul az esztétikai érzékük is. A gyerekek számára igen vonzó, és nagy sikert arat, hogy ezalatt a pár hét alatt tudatosan szakítanak a modern városi élet formáival és a technikai eszközök használatával is.

Az alkotó programok mellett, a kellemes pihenésre is nagy hangsúlyt fordítanak a szervezők. A gyerekeknek kirándulási, strandolási, illetve közösségi játékokra is lehetőségük van minden nap. A Katica Vendégház által szervezett tábor remek lehetőséget nyújt a nyári szünet hasznos eltöltésére. A táborban résztvevők a saját maguk által elkészített munkadarabokat magukkal vihetik, saját maguk és a szüleik legnagyobb megelégedésére.

A Katica Vendégház kertjében 12 fő számára van fedett kerti kiülő kialakítva. Az udvaron kerti zuhanyzó is a vendégek rendelkezésére áll. A kerti konyhakertben megtermelt zöldségek, és gyümölcsök fogyasztása teljes mértékben megengedett a Katica Vendégház vendégeinek.

 

Elérhetőségek >>>

 

Szólj hozzá!

− 1 = 2