Keresztes Vendégház

 

A Keresztes Vendégház Mosdós település központjában helyezkedik el. A birtokon a kerti sütés mind grillen, mind tűzrakó helyen, de akár búbos kemencében is megoldható. A megfelelő igény fennállása esetén házi jellegű és népi hagyományokat is őrző ételeket kóstolhatnak meg a vendégek.

Az udvarban számtalan gyümölcs és zöldség is megterem a fűszerkert mellett. A gyümölcsökből és a gyógynövényekből a legkülönfélébb szörpök és lekvárok készülnek el. Az itt megtermelt termékeket a látogatók a helyszínen meg is vásárolhatják.

 

A Keresztes Vendégház modern, de környezetbarát módon felújított házban várja a vendégeket.
A Keresztes Vendégház igényes környezetben várja a pihenni vágyókat.

 

A környék kiválóan alkalmas túrázáshoz is. Mosdóson újév után minden évben megrendeznek egy 15km-es túrát Mosdós és Kaposkeresztúr között, ahova várják a vendégeket is. Igény esetén pedig részt vehetünk egy Nordic walking eseményen is, ami egy teljes mértékben állóképesség javító sport. A cél egy meghatározott táv vagy egy adott idő intervallumon belül a lehető legnagyobb távolság megtétele.
A települést körülölelő hegységek (Vigadó, Kata, Zselic) remek környezetet jelentenek ahhoz, hogy túránkat emlékezetessé tegyék.

A Keresztes Vendégház sok másfajta kikapcsolódáshoz is remek alkalmat nyújt. A közeli tónál nem lehetőség van horgászni. A községben érdemes megnézni a Pallavicini kastélyt körülvevő 17 hektáros kastély parkot. A fák hangulatos árnyéka alatt sétáló utak vezetnek a tisztásokon lévő szökőkutakig. A kastélyt csak látogatási időben lehet szemügyre venni, hiszen tüdő és szív szanatórium működik benne. Emellett még a több mint 100 éves római katolikus templomot is célszerű meglátogatni.

 

Elérhetőségek >>>

 

Szólj hozzá!

1 + 4 =