Napkorona Bajnokság

Napkorona Bajnokság
5 (100%) 1 vote

 

A Nap felé fordultak a magyar települések.

Egy éve indult el a Megújuló Erőforrások Európai Ligájának magyar változata, a Napkorona Bajnokság. A legkisebb falvaktól a legnagyobb városokig eddig 82 magyar település gondolta úgy, hogy érdemes beszállnia a hazánk kedvező napos adottságait és a napenergia felhasználását népszerűsítő versenybe.

Andreas Wagner, az idén 10 éves SolarBundesliga megálmodója szerint ma Németországban nem indulhat úgy egy komoly jelölt a polgármesteri címért, hogy ne lenne otthonán napelem, vagy napkollektor. Ennek tükrében talán nem meglepő, hogy a Megújuló Erőforrások Európai Ligájának német változata néhány év alatt az ország legnagyobb megújulós eseményévé nőtte ki magát. Az idei rangadóban 45 nagyváros és több mint 200 közepes méretű település mellett közel félezer kistelepülés is verseng az elismerésért.

 

 

A magyar versenyben eddig Miskolc, Orosháza és több budapesti kerület mellett olyan apróbb falvak is indultak, mint Nagypáli vagy a 23 lakosú Dötk. Ez utóbbiak az Ökorégió Alapítvány oktatóközpontjában alkalmazott bioszolár rendszerrel neveztek a Napkorona Díjra. Nekik, illetve a további benevezett 24 kistelepülésnek is érdemes versengeni, hiszen a bajnokság 3 kategóriájának egyikében, a lakosságszámhoz viszonyított felhasználási aránnyal ők is esélyesek lehetnek.

Bár hazánk rendkívül kedvező napos adottságai messze nincsenek a megfelelő módon kiaknázva, országszerte egyre több intézmény és magánlakás profitál a nap energiájából. A versenyben induló települések napenergiát hasznosító intézményei között a szociális otthon, kórház, tüdőszanatórium éppen úgy megtalálható, mint az erdei iskola, az idősek otthona, hotel, társasház, vagy a szabadidőpark.

A Napkorona Bajnokság első éve a tapasztalatszerzésről szólt – foglalja össze az eddigi eredményeket Tóth Nelli, a hazai szervező, az Energia Klub projektvezetője. A Napkorona Bajnokság nem pusztán egy játék. Sok rossz hatékonyságú, nem mért, vagy rosszul tervezett napos rendszer valósul meg Magyarországon. Ráadásul még most sincsenek hivatalos adatok arról, milyen mértékű hazánkban a napenergia felhasználás. Az, hogy egyes elemzők 2010-re 150.000 m2-nyi napkollektor-felületet prognosztizálnak azt bizonyítja, hogy a rossz támogatási környezet ellenére évről évre egyre többen látnak a napenergia hasznosításában perspektívát. Ezeken a területeken is változást hozhat az eddigi hasznosításokat feltérképező verseny, főleg a pozitív, követhető projektek bemutatásával.

Az európai ünnepélyes díjátadó a franciaországi Dunkerque-ben, a Fenntartható Városok Konferenciáján lesz. A magyar díjazottak május 27-én, a Renexpon, az egyik legnagyobb regionális megújulós szakkiállításon és konferencián vehetik át a Napkorona Díjat. A rendezvényen a napenergia hasznosításban élenjáró hazai és német önkormányzatok mellett bemutatkoznak majd komoly referenciával rendelkező napos cégek, illetve szakmai szervezetek is.

Forrás: origo.hu

 
 

Érdekes volt? Hasznosnak találtad?

Akkor iratkozz fel a hírlevelünkre az oldal tetején lévő zöld dobozban, hogy hétről hétre értesíthessünk az egészséges táplálkozással és környezetbarát életmóddal kapcsolatos információkról, hírekről, eseményekről.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Read previous post:
Lakcímke, avagy mire jó az energiatanúsítvány

  Talán Te is hallottál már róla, hogy 2009-től hazánkban is bevezetésre került az épületek energetikai tanúsítása. De mit is...

Close