Újabb izzócsere program

 

Négyszázötven millió forint keretösszegű, új izzócsere programot hirdet a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) – jelentette be keddi sajtótájékoztatóján Szabó Imre miniszter.

 

 

A Zöld Beruházási Rendszer részeként meghirdetett – azaz kvótabevételekből finanszírozott – program keretében időseket, nagycsaládosokat és fogyatékkal élőket segítő alapítványok és egyesületek nyerhetnek támogatást energiatakarékos izzók beszerzésére – mondta Szabó Imre.
Az MTI kérdésére a miniszter elmondta,  hogy az eredeti tervek szerint a munkanélkülieket segítő szervezetek is pályázhattak volna, az egyeztetéseken azonban kiderült, hogy “megkülönböztetett bánásmódra tartanak igényt”. A tárca ezt nem teljesítette, ragaszkodott a mindenki számára egységes feltételekhez, így ezek a szervezetek ebből a programból kimaradnak – tette hozzá Szabó Imre.

Az április 7-én induló izzócsere programban résztvevő alapítványok, egyesületek az általuk segített rászorulók háztartásai javára, valamint saját intézményük számára pályázhatnak. Egy háztartás maximum 40 ezer, egy szervezet legfeljebb 10 millió forint támogatásban részesülhet – részletezte Szabó Imre.
A tárca nem írja elő, hogy a nyerteseknek pontosan milyen típusú, márkájú izzót kell megvásárolniuk, ez a szervezetek maguk döntik el, jellemzően több ajánlat bekérésével és mennyiségi árkedvezmény érvényesítésével. A minisztérium ugyanakkor nyitott a konzultációra az egyes izzótípusokról, a beszerzés módjáról – magyarázta a tárcavezető.

Szabó Imre a régi izzók begyűjtésének fontosságát is kiemelte. Mint mondta, ezt is megkövetelik a pályázóktól.
A program céljaiban és tartalmában is az előző, 230 millió forint összegű, uniós támogatású izzócsere program folytatásának tekinthető, és illeszkedik a Zöld Beruházási Rendszer (ZBR) többi klímavédelmi projektjéhez, így a Klímabarát Otthon és a Klímabarát Háztartás programokhoz – mondta a miniszter.
Szabó Imre rámutatott: ha egy család öt régi izzót energiatakarékosra cserél, éves szinten 17 ezer forint rezsiköltséget takaríthat meg.

A nemzetgazdasági szinten mintegy évi 1,5 milliárd forintra rúgó pénzügyi megtakarítás mellett jelentős a program környezetvédelmi hatása is: az új izzók akár 80 százalékos energia megtakarítást is elérhetnek, ennek révén pedig csökken az ország szén-dioxid-kibocsátása, hiszen az energia nagy részét jelenleg fosszilis forrásokból állítják elő.
A programban várhatóan kicserélt 430 ezer izzónak köszönhetően az erőműveknek közel 6,3 megawattal kevesebb áramot kell előállítaniuk, aminek következtében 47 ezer tonnával csökken a szén-dioxid-kibocsátás – hangsúlyozta Szabó Imre.

Forrás: www.altenergia.hu

 
 

Érdekes volt? Hasznosnak találtad?

Akkor iratkozz fel a hírlevelünkre az oldal tetején lévő zöld dobozban, hogy hétről hétre értesíthessünk az egészséges táplálkozással és környezetbarát életmóddal kapcsolatos információkról, hírekről, eseményekről.

 

Szólj hozzá!

65 − = 59