Gondolkodtál már azon, hogy miért van az, hogy rengeteg föld parlagon hever, néha még a tulajdonosa sem tudja, merre vannak a földbirtokai, miközben nagyon sokan arra vágynak, hogy csak egy akkora darab földjük legyen, amin meg tudják termelni családjuk tápláló ételeit?
Rendben van ez így?
Mára minden megváltozott…
Elmagányosodott, befordult világban élünk. Rokonainkkal, amióta van internet, telefon, szinte csak az éterben tartjuk a kapcsolatot. Városokban, beton börtönökben élünk, lyukakban, egymás aurájába belelógva, egymás rezgéseit akaratlanul átvéve, de magányosan.
Kertünket, ha van, befüvesítjük, a kerítés mellé sövényeket húzunk, hogy még jobban elkülönüljünk. S egy napon arra ébredünk, hogy fásult, rosszkedvű, rossz szájízű minden, amibe csak kezdünk. S már kedvünk sincs semmihez. Nyűg minden.
Aztán találkozunk Mariska nénivel, akinek nincsenek műkörmei, sőt időnként föld is van a körme alatt, még a haját sem festi, mégis majd kicsattan az egészségtől. Épp az unokájától jön Pestről, vitt neki friss hagymát, retket, zöldséget.
– „Hogy valami egészséges is jusson abba a gyerekbe, a sok tanulás mellett. Vizsgázik a lelkem,” – mondja – „kell a vitamin”.
Hallgatjuk, ahogy mesél a földről, a konyhakerti növényekről, a dérről, ami megcsípi a fák leveleit, a harmatról, amiért hálás a növény, az apró eprek kibújó leveleiből, hiszen még csak most ébredt a természet, végre tavasz van.
S ahogy megérkezett a jó idő, úgy keltek új életre a falu idősebb asszonykái, bácsikái is, az öreg házak kertjében élet van. Az újaké csendes.
Sokan örököltek földet az utóbbi években, s „birtokukat” szinte csak hírből ismerik.
Gondoltad volna, hogy 100-200 négyzetméter földet is bérbe lehet adni, mert számtalan ember vágyik ki a szabadba a panel rengetegből? Akinek van földje, tudja, hogy mennyire nyugtató, egészséges a szabadföldi munka.
Van, akinek nagy telke van, de nincs ideje, kedve művelni azt, vagy belefáradt már, hiszen a kerti munka egész embert kíván.
A vidéki nagyszülők, öreg rokonok kertje is gondozásra vár, támogatni is kéne őket, hiszen a nyugdíjból alig futja valamire.
Sok a magányos, idős ember, aki kertes házban él, s a kert parlagon hever, mert már túl idős ahhoz, hogy gondozza. Tapasztalata viszont sok van, de nincs, akivel megossza. Az unokái, gyerekei dolgoznak, tanulnak, messze a városban, kisebb gondjuk is nagyobb annál, hogy konyhakerti növényeket termesszenek, földet túrjanak.
Sok városlakó viszont szívesen művelne földet, akár száz négyzetméternyit is, konyhakert jelleggel, termesztenének zöldségeket, gyümölcsöket, esetleg fűszereket, gyógynövényeket saját és családjuk örömére.
Ők tudják, hogy mennyivel egészségesebb a szabadföldi, műtrágya nélküli paradicsom, mint a melegházakban termesztett, vagy több száz kilométert utazott, mesterséges érlelővel előkezelt! Előbbiben még vitamin, antioxidáns is marad, utóbbi meg… Arról jobb nem beszélni.
S a fizetség?
Lehet termény, zöldség is, amikor már van, lehet havi összeg. Megegyezés kérdése. Így mindenki jól jár. Új barátságok, emberi kapcsolatok születnek. Az idősek átadhatják tapasztalataikat, a kertészkedni vágyók, pedig, amellett, hogy egy idős embernek is segítenek a társaságukkal, megtermeszthetik az egészséges, szabadföldi zöldségeket.
Célunk, hogy ez a sok szempont, mint lehetőség, ezen az oldalon találkozzon.
Sajnos, az érdeklődés hiánya miatt ezt a kezdeményezést megszüntettük.
Érdekes volt? Hasznosnak találtad?
Akkor iratkozz fel a hírlevelünkre az oldal tetején lévő zöld dobozban, hogy hétről hétre értesíthessünk az egészséges táplálkozással és környezetbarát életmóddal kapcsolatos információkról, hírekről, eseményekről.
Örülök, hogy Te is így gondolod, Zsuzsa!
Kedves Piroska!
Nagyon jó a téma. Bizony, nincs rendben, hogy parlagon hevernek földek, miközben importálunk zöldségeket,yümölcsöket, lekvárokat és munkanélkülieknek segélyeket osztogatunk. Úgy hallottam a rádióban, elindultak már kezdeményezések ebben a témában. Csak helyeselni tudom a Tiédet is. Kívánom, hogy jól működjön.