Erzsébet Vendégház

 

Az Erzsébet Vendégház falusi környezetben várja az idelátogatókat. Mecseknádasd településen a Kelet-Mecsek Tájvédelmi körzettől keletre található. Festői tájak, tiszta levegő és hűs vizű forrás ölelésében. Egy igazi kikapcsolódás annak, aki a hétköznapi rohanást és stresszt szeretné kipihenni és feltöltődni.

 

Kellemes pihenést nyújt az Erzsébet Vendégház.
Az Erzsébet Vendégház a Kelet-Mecsek természetvédelmi Körzet mellett fekszik.

 

Az Erzsébet Vendégház igény esetén kerékpár kölcsönzéssel is tud szolgálni. Az udvaron grillező és nyársaló hely áll a vendégek rendelkezésére.  Zárt parkolót vehetnek igénybe a megszálló vendégek. Az Erzsébet Vendégház szállásadói kérés esetén túravezetést is szívesen vállalnak, ahol a vendégek megismerhetik a környék látnivalóit. Mecseknádasd bővelkedik a nevezetességekben.

A Püspöki kastély 1751 és 1753 között épült, barokk stílusú nyaraló. A későbbiek folyamán iskolaként és könyvtárként is funkcionált. A kastélyt Liszt Ferenc is felkereste, aki itt komponálta a Pécsi Dalárda számára egy művet. Ennek a látogatásnak az emlékét őrzi Liszt Ferenc mellszobra és egy festmény is.

Réka-vár, Nádasdi vár romjai: az Óbányai-völgy a hegy tetején található a Réka vár romjai, amit egy kereszttel jelölnek. A Nádasdi vár romjai a községtől nyugatra találhatóak. A Halász patak folyamát követve juthatunk el hozzá. A 200m hosszú és 36m széles várudvart körülölelte egy terméskövekből rakott 3m vastag fal, aminek 1m magas része még ma is megcsodálható. A vár részeit a helyiek az évszázadok során lakóházak és malmok építése okán széthordták.

 

Elérhetőségek >>>

 

Szólj hozzá!

− 1 = 2