Király Ház

 

A Király Ház a Bakony ölelésében, Magyarpolányban található egy kis zsákfaluban. Barátságos, és vendégszerető emberek fogadják azokat, akik felfedezték ezt a festői szépségű települést. Akiknek fontos a természet közelsége, a csendes, nyugodt környezet, és az épített környezet különlegessége, azoknak a vendégeknek jó választást jelent ez a szállás.

 

Magyarpolány rengeteg érdekes, és változatos programmal várja a vendégeket.
A Király Ház modern ugyanakkor hagyományőrző környezetben fogadja a pihenni vágyókat.

 

A Király Ház egy 2008-ban épült új építésű ház, amely viszont a polányi házakra jellemző stílusban valósult meg. Modern ugyanakkor hagyományőrző, pihenésre kiválóan alkalmas szállás várja a látogatókat.  A hatalmas füves udvaron folyton nyílnak különféle virágok a vendégek örömére. A településen nyílt iskolai sportpálya és egy teljesen új játszótér is várja azokat, akik a mozgás igényüket szeretnék kielégíteni.

A Király Ház tulajdonosa szívesen tovább adja az érdeklődők számára a kézműves tudását, akár csoportoknak is. A kifejezetten hagyományőrző megfontolásból megszerzett végzettség remek lehetőség az aktív pihenést választók számára.

Bár a település csak 1300 fős mégis megannyi program lehetőséget kínál az ideérkezőknek. Húsvét és Pünkösd napi ünnepek, félnapos túrák, gombaszezonban a gombaszedés megszervezése, nyárbúcsúztató, a Polányi Búcsú mind-mind remek program lehetőségek.

Emellett a környék is számtalan lehetőséget tartogat a vendégeknek. Ajkán az üveggyárat érdemes megnézni, míg Döbrönte egy várrom megtekintésével hívogatja a látogatót. A Sümegi vár várjátékokkal, és reneszánsz vacsorával fogadja a vendégeket. Tapolcán érdemes a tavas barlangokat felkeresni.

 

Elérhetőségek >>>

 

Szólj hozzá!

+ 78 = 86